(10) Fürdőszoba burkolás Mosonmagyaróvár
A következőkben egy új építésű lakás fürdőszobájának felújítását mutatjuk be, mely Mosonmagyaróváron valósult meg. A fürdőszoba felújítását elsősorban a rossz kialakítás, az igénytelen élzárások, és a felpúposodott csempék miatt kérte az ügyfél. Amennyiben nem végezzük el ebben a mosonmagyaróvári lakásban a teljes fürdőszoba felújítást, a csempék rövid időben belül maguktól leestek volna. Bontáskor derült ki, a kent szigetelés rosszul volt elkészítve, a zuhanytálca mindig átázott.
A fürdőszoba korábbi kialakításánál 10 cm-es Ytong fal lett beépítve zuhanyfalként, de ez nagyon leszűkítette a teret, a strang fel felépítése szélesebb lett, így a mosógép már nem fért el a zuhanyfal és a strang fal közé. A fürdőszoba burkolás során megmutatkozott, hogy ez a nem megfelelő helykihasználás 3-4 cm-t is jelentett mínuszban, így a kis fürdő még kisebb lett a funkcionalitást tekintve is. Helytakarékos megoldásként a 80 cm-es mosdó helyett 60 cm-es változatot raktunk fel.
A mosonmagyaróvári lakásban fürdőszoba burkolás után a zuhanyfalat lebontottuk, és helyette üvegfalat raktunk fel, ez növelte a teret és a mosógép a szárítógéppel együtt elfért a strang, illetve az üvegfal között. További térnövelés céljából a zuhanytálca peremes kialakítása helyett süllyesztett megoldást alkalmaztunk. A fenti átalakításoknak köszönhetően érezhetően sokkal nagyobb teret teremtettünk a fürdőszobában, ami kényelmi szempontból nagyon praktikus is. A fürdőszoba felújítás során 30x60 cm-es szürke gres lapokat használtunk az aljzatra és az oldalfalra is. A WC-t teljesen elbontottuk, újraburkoltuk. A helyiségben a beltéri ajtókat sérülésmentesen kibontottuk, majd újra beépítettük.
Ebben a fürdőszobában a maximális helykihasználtság elérése volt a cél, amelyet kisebb, falra szerelt bútorokkal, üvegfallal, jól megválasztott, méretében passzoló, ugyanakkor esztétikus lapokkal értünk el.