Nagy méretű lapok burkolása
Burkoló munkám során azt tapasztalom, hogy megrendelői
oldalról nagyon népszerűek a nagyméretű lapok. Gondolok itt a 60x60 cm-es,
80x80 cm-es, illetve 100x100 cm-es méretű, négyzet alakú járólapokra. Másik
megoldásként pedig a keskeny és hosszú járólapok használhatók a burkolás során:
20x120 cm-es, 25x150 cm-es, illetve 30x120 cm-es méretbe.
A burkolás előtt mindenképpen a megrendelő igénye a kiindulópont. A nagy lapokkal történő burkolás előtt minden esetben szükséges a lerakást egyeztetni. Ez pontosan azt jelenti, hogy meg kell határozni az egész lapok elhelyezését, illetve azt is, hogy olyan helyre essenek a lapok vágásai, ahova várhatóan bútor kerül majd és takarni fogja azokat.
Legegyszerűbb a szemléltetésre egy-egy sor lerakása, ilyenkor ugyanis a megrendelő látja, hogyan is fog kinézni a burkolt felület, és könnyebben tud dönteni a lerakás mikéntjéről, szakmai tanácsaink mellett.
A burkoló munka során szakemberként tudjuk, hogy a burkolandó terület épp úgy
ad lehetőségeket, ahogy korlátokat állít. Az egyik korlát a burkolatkiosztásnál
az, hogy a beton hol van dilatálva, és erre miképpen lehet a burkolatot
ráhelyezni. Lehetőségként felmerül, hogy a dilatációs csík mentén lesz fuga. A másik
megoldás pedig az, hogy a dilatációs csíkra feszültség mentesítő lemez kerül,
és ebben az esetben rá lehet burkolni a dilatációs csíkra.
Abban az esetben, ha nagyon osztott a terület - sok a dilatációs csík - de a
nagy lapokban sok lenne a vágás, akkor a szép és esztétikus lapkiosztás
érdekében célszerű a teljes felületre feszültség mentesítő lemezt rakni. Ilyenkor
a kivitelezési költségek megnövekednek, ezért is ajánlott még a lapok
megvásárlása előtt egyeztetni burkoló szakemberrel. A nagy járólapok
lerakásánál a várható kivitelezési költségeket a helyi adottságok figyelembe
vételével érdemes átbeszélni a szakemberrel.
Ha megrendelőként nagyméretű lapokban gondolkozik, burkoló szakemberként azt tanácsolom, hogy olyan szakembert válasszon a munkára, aki kellő tapasztalattal és megfelelő referenciával rendelkezik, amit akár élőben meg is tud mutatni Önnek az igények felmérésekor. Fontos tudni, hogy egy járólap nemcsak megvásárláskor kerülhet sokba, hanem akkor is, ha rosszul rakják le, mert akkor rövid időn belül többletköltséget okoz a megrendelőnek. Viszont, ha megfelelően történik a burkolás, akkor akár 15-20 évre is szólhat a garancia.
Burkolat szintezők
Az alábbiakban a burkolat szintezők hasznosságát, fontosságát mutatjuk be, mint a burkolás egyik lényeges elemét. Szakemberként mondhatom, hogy szinte minden burkolási munkánál ajánlott burkolat szintezőt használni, hiszen így érhető el csak a tökéletesen egységes, sík felület. A burkolat szintezők segítségével lerakott felület szakmai és esztétikai szempontból is önmagáért beszél.
Szakemberként számomra nagy jelentőséggel bír, hogy megfelelő gondossággal legyen összerakva a burkolat, a gyártási hibákat figyelembe véve. Méretpontos, élre csiszolt lapokkal hibátlan munkát lehet készíteni. Olcsóbb, hagyományos (lekerekített) lapok esetében azonban nem mindig lehetséges tökéletes fugatávolságokkal összerakni a lapokat, de a burkolat szintezőkkel a végeredmény így is egy szép felület lesz.
Egy klipsszel lerakott felület és egy klipsz nélkül szabad kézzel összerakott felület között ránézésre apró a különbség, de összességében mégis jelentős. Fontos tudni, hogy tökéletes felületet klipszek nélkül nem lehet lerakni, hiszen az esetleges gyártási hibákat, vagy a burkoló kézügyességétől függően az esetleges hibákat ezekkel lehet megfelelően korrigálni. Ha ráadásul látható helyen bukkannak elő a fent említett hibák, akkor az összkép sajnos nem lesz túl esztétikus. A burkoló szintező alkalmazásával - amennyiben a klipszek tökéletesen össze vannak húzva - minden szempontból hibátlan felület rakható le. Szakemberként - a tökéletes és tartós végeredményt, illetve a megrendelői elégedettséget szem előtt tartva - a burkolat szintezőkkel szeretek dolgozni.
Sajnos nem minden lapra használható a klipsz, de az élre csiszolt lapokra
hatékony megoldást jelent.
Járólap esetében a leglátványosabb, hogy a burkoló a munkája során használ-e
vagy éppen nem használ burkolat szintezőt. Fali csempénél kisebb hibák
fordulhatnak elő, de ott is lehetnek egyenetlenségek. Amennyiben fali
csempéknél használ a szakember klipszet, akkor a csempék négy sarka tökéletesen
passzol egymáshoz, ez pedig a fugázás után szép látványt kelt.
A burkolat szintező klipszek egyik legnagyobb előnye, hogy olyan lapokból is szép felület készíthető, amelyekben síkbeli görbületek vannak. Itt különösen figyelni kell, hiszen szabad kézzel lerakva vállas felület képződhet, és a tulajdonos joggal vonhatja kérdőre a szakembert a munkája minőségéért. Tapasztalataim szerint a nem túl egyenes lapokat is - klipszek használatával ugyan - de egy síkba, szépen le lehet rakni. Ezekre ez az egyetlen hatékony megoldás. Munkám során gyakran látom, hogy a lépcsőházakban a 30x60 cm-es járólapok igénytelenül vannak lerakva.
De most lássuk miért is hasznos a burkolat szintező?
- A burkolólap szintező rendszert azért fejlesztették ki, hogy tökéletesítse a burkolólapok sík felületének egymáshoz való illeszkedését.
- Gyakori jelenség, hogy az élvágott lapokkal burkolt felületen minimális egyenetlenséget lehet észlelni. Ez az egyenetlenség a nem élvágott burkolólapoknál is jelen van, de kevésbé zavaró, mert a lapok éle minimálisan lekerekített.
- A minimális egyenetlenség (fogasság, vállasodás) nem mindig a burkoló hibájából keletkezik, előfordulhat az is, hogy a csemperagasztó zsugorodása okozza. Például egy nagyobb felületen abbahagyott, majd a következő napon folytatott burkolásnál.
- A szintező rendszer használatával a burkolólapok sík felületének egymáshoz való rögzítése valósul meg, és ezáltal a tökéletes felület rakható le.
Milyen lapokhoz ajánlott használni?
- Élvágott, élcsiszolt lapokhoz
- 40x40 cm-es méretnél nagyobb járólapokhoz
- Keskeny, de hosszú lapokhoz. Gondolok itt például a 13x90 cm-es, a 20x120 cm-es lapokra. Ezek gyártási jellemzője, hogy egy minimális görbeség adódik a felületükben. Az adott burkolólap rugalmasságától függően még ez a görbeség is kiküszöbölhetővé válik a burkolólap szintező rendszer használatával.
- Nagyobb méretű csempék felrakásához pl: 20x60 cm-es, 30x90 cm-es lapoknál ajánlott burkolat szintezőt alkalmazni a tökéletes végeredmény érdekében.
- Ha a lapok vastagsága 3-12 mm, vagy a fuga szélessége 2-3 mm, szintén célszerű a klipszek használata a megfelelő tartósság és esztétikum miatt.
- Burkolat szintezőt csak tökéletesen sima felületen lehet jól alkalmazni, és a szakembertől nagyon pontos, precíz munkát igényel.